1% az UWC Magyarországnak
Kedves UWC Magyarország tagok, szimpatizánsok, volt-UWC diákok!
Idén az egyéni vállalkozók, illetve az áfa megfizetésére kötelezett magánszemélyek február 25-ig rendelkezhetnek személyi jövedelem adójuk 1%-ával. Míg az önadózók számára idén is május 20-a ez a határidő.
A tavalyi évben 1%-os kampányunknak, és így természetesen nektek köszönhetően 1.018.038 Ft támogatást kaptunk novemberben.
Ezt az összeget továbbra is az ösztöndíjak támogatására illetve részleges finanszírozására szeretnénk fordítani. A tavaly beérkezett 1%-os felajánlásokból származó adományokkal egy magyar diák Kanadába való tanulásának költségeihez is járultunk hozzá.
Mint azt már sokan tudhatják, egyesületünk anyagi forrásai meglehetősen szűkösek, így ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a jövőben magyar diákok kiutazását és ösztöndíjait elengedhetetlen az Önök/Ti támogatásotok is. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, egyre inkább az válik gyakorlattá, hogy a szintén finanszírozási gondokkal küzdő iskolák évről-évre egyre több és több támogatást várnak el a nemzeti bizottságoktól.
A tavalyi év során már 500.000 Ft-ot fizettünk ki ösztöndíj hozzájárulásra, s napokon belül térítünk még 1800 USD-nek megfelelő összeget . Azonban ez is csupán egy magyar diák ösztöndíját biztosítja. Sajnálatos módón idén is kevés teljes ösztöndíj-felajánlás érkezett hozzánk az iskoláktól. Kaptunk több felajánlást is, melyek mind legalább 300.000 Ft-nyi hozzájárulást várnak egyesületünktől. De nem egyszer előfordul a milliós nagyságrendű tétel is. Sőt, akadt olyan UWC iskola is, aki kész felajánlott olyan ösztöndíjat, melynek teljes egészéért az egyesületnek kellene helytállnia. Mi kísérletet teszünk arra, hogy minél több magyar diák kiutazhasson. Azonban ehhez támogatásra van szükségünk.
Amint azt láttátok az UWC Magyarország működtetésének fontos forrása az 1%-os támogatás. Ebből tudunk rendezvényeket szervezni, fedezni a válogatással kapcsolatosan felmerülő költségek egy részét és elősegíteni, hogy minél több magyar diákok utazhasson ki UWC iskolákba.
A tavalyi 1.018.038 Ft felajánlással gyakorlatilag sikerült megtartani az előző évi szintet. Ezt sikerként könyveltünk el, főleg azok után, hogy korábban ennél jóval kisebb összegre érkeztek felajánlások. Mindenkinek köszönjük, aki tavaly ehhez hozzájárult, és kérj, hogy idén is legyen segítségünkre.
Idén szeretnénk egy kicsit továbblépni: Úgy gondoljuk, az UWC Magyarország számára felajánlás csak olyan magánszemélyektől fog érkezni, akik vagy erősen elkötelezettek az UWC Magyarországi Egyesülete és /vagy UWC iránt, vagy ilyen erős elkötelezettségű emberek felkérik, meggyőzik őket. Ebben számítunk rád is!
Hogy kit érdemes "megkörnyékezni"? Mindenkit, aki hajlandó lehet (vagy rábeszélhető) arra, hogy az UWC Magyarországnak adja az 1%-os felajánlását (beleértve a könyvelő ismerősöket, akik szívesen ajánlanák az UWC Magyarországot tanácstalan ügyfeleiknek). Érdemes bevonni azokat a barátokat és kollégákat is az UWC Magyarország támogatásába, akik még nem döntötték el, kinek adják adójuk 1%-át.
Ne feledjétek, sok kicsi sokra megy!
Hogyan lehet felajánlást tenni? Tavaly az adóbevallási nyomtatvány és az elektronikus bevallás részévé is tették az 1 %-ra vonatkozó nyilatkozatot, így idén sincs szükség külön rendelkező nyilatkozat nyomtatvány kitöltésére, s borítékba tételére.
Ha papír alapon nyújtja be valaki bevallását, az adóbevallási nyomtatvány (0853 vagy 0853E jelű nyomtatvány) D lapja tartalmazza a rendelkező nyilatkozatot.
Aki elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül nyújtja be bevallását, választhatja azt, hogy a bevallás részeként, a bevallással együtt tölti ki a megfelelő információt a "D" lapon, de azt is, hogy egy külön kis programmal, az erre a célra készült "08egysza" megnevezésű nyilatkozatot tölti ki.
Ha valaki ragaszkodik a régi, boríték alapú, önálló nyilatkozat kitöltéséhez, erre is van lehetősége. Lényeges, hogy ilyenkor a borítékra kívülről rá kell írni a felajánló adószámát. Munkáltatói adóbevallás esetén még külön követelmény, hogy a lezárt borítékot a felajánlónak a ragasztáson alá is kell írnia.
|
Tehát: aki minket akar támogatni, töltse ki a megfelelő rendelkező nyilatkozatot az UWC Magyarország javára, az alábbiak szerint:
Az UWC Magyarország (kedvezményezett) adószáma: 18168994-1-43
|
Ha szükség van az egyesülettel kapcsolatos tájékoztató anyagra, hívd fel ismerősöd figyelmét, hogy vessen egy pillantást egyesületünk honlapjára: www.uwc.hu .
Ha a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdésed van, fordulj hozzánk bizalommal!
Köszönjük támogatásotokat az UWC Magyarország nevében!
Üdvözlettel:
Versits Tímea
versits@gmail.com
Böröczky László
boroczkl@altusoft.com
|